Eredmények

MTB Területi Diákolimpia Bükkszentkereszt 2015

Bükkszentkereszt, 2015.05.15.

Beszámoló: Bükkszentkereszt legjobbjai Veszprémben fináléznak

A mountain-bike diákolimpia (MTB) területi döntőjét, illetve a nyílt XCO (cross-country) versenyt a közelmúltban, Bükkszentkereszten rendezték meg. A legjobbak indulási jogot szereztek a június 6-i, veszprémi országos fináléra.

A házigazda Kis-Galya KSE és a Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola szervezői a Lapka-sportpályán alakították ki a versenyközpontot, ahol közel hatvanan jelentkeztek be a rajthoz. Elsőként a diákolimpia résztvevői kezdték meg az idén bevezetett ügyességi számot. Itt egy 5 akadályból álló pályát kellett teljesíteni mindenkinek (egyenes hajtás deszkán, szlalom, kerék átemelés gerendán, kulacs áthelyezés, egyenes hajtás egy kézzel), a rontásokat hibapontokkal értékelték a szervezők, amit átváltottak másodpercre és az XCO számot ez alapján, hendikep rendszerben bonyolították le. Ebben a versenyszámban az U15 -ös korosztály volt a legfelkészültebb, ők alig hibáztak az ügyességi feladatokban.

Az XCO számot az U9-es korosztály képviselői  kezdték meg, 1, illetve 2 körrel, majd sorban követték őket  U11 (2 és 3 kör), valamint már nehezebb pályán az U13-as mezőny, szintén  2 és 3 körrel. A program részét képező szünetben  az ovisok két betétfutamát tekinthették meg  az érdeklődők. 13 ovis küzdött 3 korcsoportban a helyezésekért és a díjakért. Zárásként az U15 és az U19 korosztályok teljesítették  futamaikat. A hegyikerékpáros viadalon összesen hat rajt volt, melyekhez 1,2-től 9,8 kilométerig öt különböző táv tartozott.

Újdonságként a kategória győztesei hazavihették a verseny kabalafiguráját egy "MTB Diákolimpia 2015 Bükkszentkereszt" hímzéssel ellátott plüss rókát, ami örök emlék marad a fiataloknak.

A kilenc tanintézet közötti csapatversenyben – az egyéni indulók helyezése alapján szerzett pontok összesítése után – 93 ponttal a Bükki Szlovák Nemzetiségi Általános Iskola (Bükkszentkereszt) végzett az első helyen. Második lett, 60 ponttal a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium, míg harmadikként a miskolci Herman Ottó Gimnázium végzett 11 ponttal. A csapatverseny dobogósai egyedi kézzel festett üvegkelyheket kaptak.

Az erőpróba, melynek legjobbjai továbbjutottak a június 6-án, Veszprémben megrendezendő országos döntőbe, a Nemzeti Tehetség Program (NTP-SV-14-0008) pályázatából valósult meg.

A viadal befejeztével a házigazdák meleg ebéddel, egy tányér gulyáslevessel látták vendégül a sportolókat!

mtb-do-logos

 

# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U9 lány (1 mészégető kör)
1. Tóth Emese 2008 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 6:42
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U9 fiú (2 mészégető kör)
1. Csorba Zalán 2008 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 9:29
2. Magyar Botond 2008 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 9:30
3. Kömlei Viktor 2008 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 13:44
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U11 lány (2 mészégető kör)
1. 0 Bali Emese 2005 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 0 2 8:57
2. 2 Tóth Réka 2006 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 1 2 9:17
3. 0 Zórád Rita 2006 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 0 2 11:23
4. 8 Czégé Emese 2006 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 4 2 12:32
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U11 fiú (3 mészégető kör)
1. 0 Halász László 2005 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 0 2 12:16
2. 2 Oravecz Olivér 2006 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 1 2 12:51
3. 2 Mezei Benjámin 2006 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 1 2 13:08
4. 4 Csathó Csaba 2005 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 2 2 13:26
5. 0 Sándor Balázs 2006 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 0 2 13:38
6. 8 Tamás Bence 2006 Kaffka Margit Ált. és Alapfokú Művészeti Tagisk. Miskolc 4 2 14:17
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U13 lány (2 prímagáz kör)
1. 0 Reichardt Liza 2004 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 0 4 13:38
2. 8 Zima Veronika 2003 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 2 4 14:17
3. 0 Oravecz Lora 2004 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 0 4 14:20
4. 12 Tamás Alíz 2004 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 3 4 24:41
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U13 fiú (3 prímagáz kör)
1. 0 Reichardt Zalán 2004 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 0 4 18:37
2. 0 Takács-Valent Máté 2003 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 0 4 19:08
3. 0 Kovács Ákos 2003 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 0 4 19:24
4. 0 Lónyai Levente 2004 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 0 4 19:27
5. 12 Takács-Valent Márk 2004 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 3 4 23:54
6. 8 Kertész Dominik 2003 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 2 4 25:45
7. 0 Lehoczki Lóránd 2003 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 0 4 25:51
8. 16 Mezei Kristóf 2003 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 4 4 28:10
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U15 lány (3 prímagáz kör)
1. 0 Kotroczó Dorka Enikő 2001 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 0 6 18:00
2. 0 Reichardt Liliána 2001 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 0 6 18:44
3. 0 Bali Sára 2002 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 0 6 18:54
4. 0 Kovács Regina 2001 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 0 6 19:35
5. 0 Vágvölgyi Virág Mirjam 2002 Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium 0 6 21:26
6. 18 Bodrogi Száva 2002 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 3 6 24:03
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U15 fiú (3 prímagáz kör)
1. 0 Kunsági Soma 2002 Herman Ottó Gimnázium 0 6 19:40
2. 0 Izsó Norbert 2001 Szepsi Csombor Márton Gimn., Szakk. és Ált Isk. Szikszó 0 6 20:56
3. 0 Váradi Márk 2001 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 0 6 22:54
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U17 lány (2 prímagáz + torony kör)
1. 8 Tamás Bianka 1999 Diósgyőri Gimnázium 1 8 24:30:00
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U17 fiú (3 prímagáz + torony kör)
1. 16 Gyulai Márton 2000 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt 2 8 42:02:00
2. 32 Kovács Barnabás 1999 Berzevicy Gergely Szakközépiskola 4 8 43:10:00
Bihari Dávid 2000 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt DNS
Hegyközi Soma 2000 Bükki Szlovák Nemzetiségi Ált. Isk. - B.Kereszt DNS
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U19 lány (2 prímagáz + torony kör)
1. 10 Csikány Bianka 1998 Madách Imre Gimnázium Salgótarján 1 10 25:08:00
2. 0 Kovács Eszter 1997 Herman Ottó Gimnázium, Miskolc 0 10 27:16:00
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
U19 fiú (3 prímagáz + torony kör)
1. 10 Farkas Balázs 1997 Szalézi Szent Ferenc Gimnázium, Kazincbarcika 1 10 31:09:00
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
2010-2011 szül. fiú
1. Geller Zétény 2010 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 3:00
2. Galuska Márk 2010 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 4:45
3. Tóth Vince 2010 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt DNF
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
2010-2011 szül. lány
1. Mezei Mira 2010 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 3:02
2. Kertész Kamilla 2010 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 3:37
3. Zima Zsófia 2010 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 3:57
4. Urbanovics Hanna 2010 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 4:44
# mp-hátr. név szül.
év
iskola hiba-pont hp/
mp
2008-2009 szül. fiú
1. Csató Tamás 2008 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 4:11
2. Feledy Bence 2009 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 5:12
3. Zórád Péter 2008 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 5:21
4. Valent Bence 2008 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 5:34
5. Marincsák Tamás 2008 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 6:15
6. Csorba Milán 2009 Bükki Szlovák Nemzetiségi Óvoda - B.Kereszt 6:33


oldal tetejére ^

2015. május 19.