Hór völgy – Suba-lyuk – Cserépfalu (terep)

Kezdőlap

Indulás Bükkszentkeresztről, táv: kb. 22 km. Találkozás (8.30 óra), kerékpárok átvétele, méretre állítása után vezetővel indul a csapat 9.15 órakor a közepes nehézségű túrára. A túra nagyrészt terepen, dózer utakon halad!

Bükkszentkeresztről kiérve elhaladunk, a „Boldogasszony köve” mellett. (http://www.bukkszentkereszt.hu/index.php?lap=boldogasszony). A csodálatos Lófő tisztás szélén gurulunk, ahol a legenda szerint IV. Béla király vitézei a Muhi csatából menekülve, itt ütköztek meg utoljára a tatár hordákkal, mielőtt a király elérte a biztonságos bélapátfalvi kolostort. (Az egykori csata tiszteletére 1994-ben állították az emlékművet, melynek kőtömbjén a király bronzból készült domborműve is látható.) Továbbhaladunk a zöld, majd piros kerékpáros jelzésen a Bodzás rétre. A réten áthaladva balra tartunk a Hór-völgyön (A Hór-völgy az ország egyik leghosszabb völgye. A középkorban forgalmas útvonal volt Mezőkövesd és Diósgyőr között.), Immár áttértünk a kék kerékpáros jelzésre majd a Bükki Üveghutákat is megtekintjük (gyertyán-völgyi üveghuta mellett volt, mely 1896-ban beszüntette működését és ezzel az egész település fölszámolásra került. Emlékét a még ma is meglévő temetője őrzi). (http://www.repashuta.hu/?module=news&action=show&nid=35380).

Temető

Megnézzük a Tebe réti időszakos tó szépséges területét is. Innen szinte lazán tekerünk lefelé és a völgy vége felé megtekintjük a Suba-lyuk barlangot, ahol egykoron ősember lakott. (Közép-Európa egyik legrégibb ősemberleletének helye. Itt találták meg a Neander-völgyi ősember hazai nyomait, egy felnőtt nő és egy 3 éves gyermek csontjait. A későbbi ásatások során barlangi medve, oroszlán és hiéna csontmaradványai is előkerültek. A barlang nagyméretű, egy juhnyájat is képes befogadni). Túránk a Hórvölgyi Remete Étteremben ér véget :-).

étterem

Mindenki kedvére válogathat az ételek között éhségének megfelelően. Tervezett érkezés 13.30.-14.00 között. Indulás Bükkszentkeresztre 15.30.

A túra 5-7 fő részvétele esetén indul. Részvételi díj: 8.000 Ft/Fő, mely tartalmazza a kerékpárokat és védősisakokat a túrához, túravezetést és a visszaszállítást Cserépfaluból kerékpárokkal együtt Bükkszentkeresztre 9 fős kisbusszal, kerékpárokat szállító utánfutóval (várható érkezés: 16.00). Egyéb költségeket mindenki maga fizeti (pl. étkezés). A túrán való részvétel alapvető feltétele a biztonságos kerékpárkezelés. (Fék és váltórendszer magabiztos használata). Túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, az esetleges balesetekért, károkért a szervezők nem vállalnak felelősséget. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! További információk: kisgalya@gmail.com, vagy a 30/206-3602 telefonszámon Sikter Zsuzsától kérhető.

 

 


Túraleírások:




oldal tetejére ^